Kapcsolatok hálójában- Hiperkapcsolatok

            A kapcsolatok hálójában rengeteg érdekes és lebilincselő példát hoz arra, hogy a digitális világ és vívmányaik hogyan befolyásolják a modern világ emberét, a felhasználókat.  Egyik ilyen megkapó példa Milgram kísérlete az emberek kínzásáról. Az, hogy hogyan reagálnak az emberek arra, hogy egymást kínozzák egy helytelen válasz miatt is akár.

            A kutatás kiindulópontja a Adolf Eichmann ügye volt, aki Hitler oldalán a zsidók meggyilkolásában nagy szerepet játszott és a németeket rábírta arra, hogy hidegvérrel, igazi gyűlölettel öljék meg a Hitler által halálraítélteket. A vizsgálatok lényege az volt, hogy azok akik látják szenvedni az „áldozataikat” azok, hogyan reagálnak, illetve az együttérzés vagy  a tudat, hogy fájdalmat okoz valakinek, az mennyire okoz neki problémát, hogy folytassa a kísérletet. Mennyire, akadályozza meg a jóérzés abban, hogy teljesítse a „parancsot” – a kísérletet. Az esetek többségében ez megtörtént, tehát felhagytak alanyuk kínzásával, ám egy részük ezt nem hagyta fel. Ebből erdeztethető a következő kísérlet, amelynek alapja ugyanez volt, ám az alanyokat áthelyezték a virtuális térbe. Ahol az egyik fél- a kínzott- nem volt valós, azt mérve, hogy abban a tudatban, hogy a büntetést nem egy igazi személy kapja, mennyire befolyásolja a kínzókat. Ebben a környezetben nagyobb arányban folytatta a kínzó fél a kínzást. Ebből látható, hogy a virtuális térben, online az ember sokkal könnyebben szabadul fel és ad teret a rejtett agresszióinak. Az online világ szabadsága kihozhatja a felhasználókból a legrosszabbat is akár, de sokan ennek ellenére nem tudják levetkőzni személyiségüket, érzéseiket, együttérzésüket.

            Másik érdekes kísérlet, mely kicsit megdöntötte az egyik tévképzetemet, mely a virtuális világban használt avatárokkal kapcsolatos. Személy szerint én mindig is azt hittem, hogy az esetek többségében az avatárokkal „rendelkezők” nagy része felvesz egy olyan személyiséget és viselkedésformát, amely egyáltalán vagy alig egyezik meg valódi személyiségével. Ám, a kutatások, melyek erre irányultak azt bizonyították be, hogy ez nem így van. A legtöbb személyiségjegyet és nemi jegyeket sem tudjuk „levetkőzni” egy virtuális valóságban létrehozott „én” képében sem. Természetesen, úgy vélem, ahogy minden esetben itt is vannak kivételek és sok esetben a virtuális valóságban létrehozott lény arra szolgál, hogy azt az énjét mutassa meg a felhasználó, amit az életben nem mer vagy nem tud vagy nem akar.

            Érdekes megállapításokat olvashatunk a telefon megjelenéséről és az általa alakuló emberi kapcsolatokról. Az első feltételezések arról szóltak, hogy a telefon megjelenésével az emberi kapcsolatok meggyengülnek majd, sekélyesek és felületesek lesznek a kommunikációk. Ám, ez pont az ellenkező hatást váltotta ki a kapcsolatokból. A gyors elérési mód lehetővé tette, hogy bármikor, bárkit elérjünk még azokat is akik a közelükben laknak vagy messze laknak. Ezt csak fokozta a mobil telefon megjelenése. Az állandó kommunikáció lehetősége biztonságérzetet ad a felszanálóknak, valamint a gyors információcsere lehetőséget ad a kapcsolatok megerősítésére. Ugyanis, ha eszünkbe jut egy barátunk vagy családtagunk napközben egy rá emlékeztető dologról, rögtön fel tudjuk hívni vagy SMS-t írni neki és elindul a kommunikáció, míg ha nem lenne mobilunk, a nap végére elfelejtenénk és nem is keresnénk meg az illetőt, s elsikkadna a dolog kapcsolatépítő jellege. Nem beszélve arról, hogy az okos telefonokkal szinte nincs olyan dolog, amit ne intézhetnénk telefonon.

            Az okos telefonok mára már elengedhetetlen hozzávalója a közvetlen internet hozzáférés, melynek nagy hódítója a facebook. A közösségi háló az információs társadalom egyik fontos eszköze. Meggyorsítja és megkönnyíti a kommunikációt, nemcsak a chat funkció által, de az üzenőfal funkció is ezt segíti elő. A gyorsaságot fokozza a facebook és a mobiltelefon együttesét, ugyanis a gyors értesítések és a folyamatos WIFI és internetkapcsolat által a kommunikáció meggyorsul. Nemcsak a facebook, de más közösségi oldalak felgyorsítják az emberek közötti kapcsolatteremtést és ezáltal az emberi kapcsolatok épülését is. A pozitív hatás mellett, természetesen negatív hatásai vannak a közösségi oldalakon alakított viszonyoknak. Az elszemélytelenedés és a könnyű ignorálás leépítheti a társas kapcsolatokat. Az, hogy bármikor, bárkit kitörölhetünk vagy kiixelhetjük beszélgetőpartnerünk az a szabadság általi kapcsolatok leépülését vonhatja maga után, valamint az egymás iránti érzéketlenséget erősíthetik az effajta kommunikációs eszközök.

            A hálózatépítés másik válfaja az emailezés, mely a közösségi hálózat egyik alapja volt. A kezdetekben az emailezés nem volt alkalmas a kapcsolatépítésre, ugyanis csak azoknak tudtunk emailt küldeni, akik ugyanazt a rendszert használták, ám ennek kitágulásával, azáltal, hogy más rendszereket használóknak is küldhetünk emaileket, kitágítja a közösségi hálózatot. A közösségi hálózatok során meg kell osztanunk információkat magunkról és be kell fogadnunk ugyanezeket másokról is, ez a kapcsolatépítés alapja. Megoszthatjuk Tweeteren hol járunk, apró gondolatainkat, facebookon, hogy kivel vagyunk mi lesz az esti program, követhetjük GPS segítségével ismerőseinket és az ő posztjaikra rögtön reagálhatunk is. A sok poszt és valaki jelenléte a közösségi oldalon az azt jelenti, hogy új hobbit talált vagy a közösségi oldal lett az új hobbija. Ez is sokat mond el az ismerősünkről, épül a kapcsolati hálónk.

            A közösségi oldalak újradefiniálhatják a barátság fogalmát. Az a lehetőség, hogy bármikor bármelyik ismerősünk, közeli vagy távoli rokonunkról információt szerezzünk, köszönhetően természetesen a másik fél közösségi aktivitásának. A különböző csoportok megalakítása kinyitja a kapukat. Olyan emberekkel is fölvehetjük a kapcsolatot, akikkel évekkel vagy évtizedekkel előtte nem is beszéltünk- osztálytársak, régi szomszédok, távoli rokonok.  Nem beszélve a szakmai csoportokról, ahol speciális témákról értékezhetünk számunkra ismeretlenekkel vagy ismerősökkel - csoporttársakkal, tanárokkal.

            Valamint, az online kapcsolatépítésnek van még egy formája, mely során fórumokon, olyan közös érdeklődési oldalakon, ahol saját érdeklődésünknek szükségleteinknek megfelelő fórumokon kérhetünk, adhatunk segítséget másoktól, másoknak. Az információ megosztása, olyan közösség építő elem, amely az online lét egyik legnagyobb vívmánya. Ilyen oldalak a Wikipedia, a közös tudományos szerkesztő felület vagy a hobbink rajongóit tömörítő oldalak, fórumok.

            Összességében, elmondható, hogy az internet és az online lét közösségépítő hatása érvényesül a modern világban, melynek részei a közösségi oldalak és a mobil eszközök is. Tehát, használjuk bátran, hiszen szociális kapcsolataink és késségünk is épül velük.

            A Csepeli – Prazsák könyv egyik legérdekesebb része az értékeket bemutató táblázat, melyet az internet felhasználók és a nem internetezők körében végeztek.  Fontos különbségek mutatkoznak a két csoport sorrendje között. Feltűnő a különbség, a szerelem, pénz és haza kérdésében, ugyanis az internetezők a szerelem kategóriáját a 9. , míg a nem internetezők csak a 21. helyre sorolták, ennek fontosságát. Ennél a kategóriánál alapvetően az életkor a döntő, hiszen az internetezők legnagyobb százaléka fiatal, általában 14-25 közöttiek. A nem internetezők körében sok a nyugdíjas és a családos, akiknek a család már a szerelem elé helyeződik.

            A haza kategóriával kapcsolatban az arányok ellentétesek, ugyanis a nem internetezők ezt a 9. helyre, míg az internet felhasználók a 15. helyre sorolták. A pénz esetében, pedig szintén a nem internetezők soroltál előrébb az anyagikat, s ezzel szemben az internetezők, jóval hátrébb helyezték el ezt a kategóriát. Ennek oka több oldalról is megközelíthető. Nagy valószínűséggel a folyamatos internet felhasználók jobb anyagi körülmények között élnek, s nem is gondolnak arra, hogy mekkora kiváltság is a széles sáv hozzáférésük. Ezzel szemben azok, akiknek nincsen hozzáférése az internethez nap, mint nap, annak nem csak technikai akadályai lehetnek, hanem anyagiak is. S, így nekik nagyobb hangsúlyt kap a megélhetés, amelynek alapfeltétele a pénz, mint a „luxus” terméknek nevezhető internet. A luxus azoknak számít annak, akik nem engedhetik meg maguknak. A hétköznapi felhasználóknak ez alapvető feltétele a napi rutinnak.

            Az elemzések azt is megmutatták, hogy az önmegvalósító személyiségek nagyrészt internet felhasználók, mely személyiségek szintén nagy arányban nem internetezők, de a felhasználók aránya mégis magasabb. A magas arányú önmegvalósítók, akik interneznek, azoknak egy eszköz lehet az internet. Az önmegvalósítás egyik legjobb színtere az internet. Az ilyen személyiségek blogolhatnak élményeikről, létre hozhatják saját honlapjukat, promótálhatják ötleteiket és megvalósult elképzeléseiket is online. A szabad felhasználás lehetősége a legjobb eszköz arra, hogy az erre fogékony személyiségek megvalósítsák vágyaikat és a világba kürtöljék annak létrejöttét, sikerességét. És itt lép be a folyamatba az individuum fogalma. A felhasználói szabadság, teret ad a személyes igényeknek, lehetőséget arra, hogy kilépve a tömegből egyéni igényeknek tegyen eleget. Az autonómiát vizsgáló kérdőív alapján megállapítható, hogy minél fiatalabb a felhasználó, annál jobban hangsúlyozza az autonómiát az internet felhasználásában. Az autonóm felhasználók individualizmusát erősíti, iskolai végzettségük, nyelvtudásuk és anyagi helyzetük is. Ezek a tényezők, nem csak az autonómiával állnak erős összefüggésben, hanem az egész internet felhasználással is. Valamint, ehhez társítható még a településbeli eltérés is, ugyanis a városokban, vagy azok vonzáskörzetében élők, nagyobb arányban használnak internetet, hiszen ezeken a településformákon a karrier-építés és az iskolákban való megfelelés egyik alapfeltétele az internet.

            Az EVS kutatások során, melyben a közbűnök és magánbűnök megítélését vizsgálták, illetve mérték föl, érdekes eredmények születtek. Mindkét bűn típussal kapcsolatban az vetíthető át az internetezés világára, hogy a nem internetezők sokkal szigorúbban értékelték a bűnöket, sokkal kevésbé megengedőek, mint az internet felhasználók. Ennek oka az internettel „érkező” liberális felfogás. Erről eszembe jutott egy ismerősöm mondása, mely szerint „az interneten bármit megtalálhatsz, amit szeretnél!” , s ez lehet a liberális(abb) felfogás alapja. A lehetőség, hogy bármit, korlátok nélkül kereshetünk, megtehetünk az interneten, adja a szabadságot. Másik oldalról ott lehetségesnek tartom, hogy ezzel a megengedéssel a saját „bűneiket” is próbálhatják elodázni. A liberális felfogásban saját „bűneinket” is kisebbnek látjuk, mint a kevésbé megengedők. Ebből kifolyólag az internetezők nagyobb arányban toleránsabbak a különböző „csoportokkal” szemben. Mint, például a homoszexuálisokat vagy muzulmánokat. Legnagyobb arányban – az internetezők és nem internetezőket is- az érzelmileg gyenge emberek riasztják, velük szemben a legkevésbé toleránsak. Melyet oda vezethetünk vissza, hogy az interneten nagyobb számba találhatóak meg ezen emberek, ugyanis az internet „rejtő” hatású, tehát nem kell felfedni valódi személyiségünket és az ilyen személyiséggel rendelkezők előszeretettel élik ki ferde hajlamaikat az interneten vagy annak segítségével.

            A kutatások során feltárták a földrajzi hovatartozás érzését is az internetezők és nem internetezők körében is. Ennek nyomán bebizonyosodott, hogy mindkét csoport erősen eltávolodik a lakóhelyétől érzelmileg és valószínűleg fizikailag is. Ám, az internetezőknél a lokális és a nemzeti identitás- tudat megerősödését vehetjük észre a kutatás alapján. Melynek oka lehet az önszerveződő csoportok megléte az interneten és a szabad véleménynyilvánítási lehetőség is. Melyet, sok esetben az interneten kívül nem sokan mernek megtenni., ám az interneten személyiség elrejtésével- nicknamemel- könnyen megteheti ezt bárki.

            Érdekes kérdés a transzcendens erőkbe vetett hitet vizsgáló kérdéssor, melyből kitűnik, hogy az internetezők sokkal kisebb százalékban és sokkal kevesebb transzcendens erőben hisznek. A széles látókör és a hagyományos hitek sokszor nem férnek meg egymás mellett. A hagyományokat őrzők, az internetezőkkel szemben nagyobb arányban hisznek ezen erőkben. Ennek oka a korosztályos különbség első sorban. Ugyanis a hagyományos, „ősi” hitek szerint nevelkedett nagyszüleink –akik kis arányban internet felhasználók- nem térnek el hitüktől még akkor sem, ha „megfertőzi” őket az internet. S, ezzel szemben a sokkal szélesebb látókört adó internet hatására a fiatalabb korosztály felismeri azt, hogy a hit, bár lehet támasz, nem elengedhetetlen a létfenntartáshoz. Természetesen, ez sem általános, de véleményem szerint ez egy olyan ok lehet, melyet nagy százalékban köszönhetünk az internet hétköznapi felhasználásának.

            Az internetezők és nem internetezők aránya egyelőre még igen nagy különbséget mutat, ám ez vélhetően egyre kisebbre fog szűkülni, az elkövetkezendő években. Az internet a mindennapjaink része és napról-, napra több lehetőséget biztosít a társadalom arra, hogy bevonja a felhasználók közé a nem internetezőket, formális vagy informális formában is. Sokaknak rá kell jönnie arra, hogy az internetnek, több pozitív, mint negatív hatása van, természetesen ezeket is meg kell tanulnia a felhasználóknak.

A papír alapú térképek, képek és egyéb dokumentumok helyére korunkban az egyre nagyobb teret és fejlettséget elért virtuális valóság lépett. A térinformatika kialakulásával egyre széleskörűbbé vált ezek használata a hétköznapi emberek számára is. A virtuális kampuszok, játékok és térképek mára már hétköznapjaink részét képezik.

            Létrehozásuk nem volt egyszerű, sok nehézségbe ütköztek a fejlesztők. Első sorban abba, hogy a létrehozott tereknek nem csak a saját, de a „nagy közönség” igényeit is ki kell elégíteniük. Valamint, azt hogy nem minden információ közölhető a hétköznapi felhasználókkal. Nem biztos, hogy pozitív visszhangot nyerne a Google maps-en feltüntetett iraki atombomba gyártó telephely. Nem kizártak az üzleti érdekeke miatt kizárt egyes információk sem ezekből a konstrukciókból. Nem csak üzleti, de politikai vagy nemzetvédelmi okok is lehetnek azok, amelyek megakadályozhatnak ilyen egyértelmű közléseket. Például egy Izraelben fejlesztett virtuális valóságú játékban rekonstruálnák az ország első emberének lakóhelyét vagy irodáját – ez durva feltételezése, de megeshetne- a világ szinten való terjesztése során hozzájuthatnak Palesztin ellenállók is a játékhoz, s így könnyedén bejuthatnak az állam vezetőjének tényleges lakóhelyére vagy csak egy jól irányzott irányított fegyverrel az életére törhetnek. Ez egy sarkított példa, mely sosem történhetne meg, de a biztonságpolitikai helyzet bemutatására megfelelő. De egy ilyen dolog szándékos megtévesztés is lehet, szándékosan rossz cím, rossz irány tűnik fel egy ilyesfajta valóságban és a félrevezetés meg is történt.

            Azonban az adatgyűjtés nem mindig volt ennyire elérhető és elterjedt, mint napjainkban. A XVIII. században még csak hőlégballonos megfigyelés volt lehetséges, ám a technikai fejlődése ezt is modernizálta. Később, a repülőgépek megjelenésével és a fényképezőgépek – Daguerre találta fel- és kamerák kifejlesztésével a madártávlatból való adatgyűjtés a hadászat és nemzetbiztonság egyik alappillére lett. Ezen kívül megjelentek a műholdak és azokról készített felvételek, navigációs eszközök –radar- melyek szintén hatalmas mennyiségű adatgyűjtésére voltak képesek. A XX. század közepére rájöttek, hogy a hatalmas információmennyiség tárolását digitális formában kell megoldani, s el is indult a digitalizálás, mely mára már akkora teret hódított, hogy a digitális és virtuális tér nélkül nem is tudunk szinte létezni, a hétköznapjaink része lett.

            Az elektronikus vagy rádiós térmeghatározásra alkalmas eszközök egyre elterjedtebbek és emellett rengeteg pénzbe is kerülnek. A folyamatos frissítést igénylő virtuálisan felépített térképek és rekonstruált terek karbantartása sok időbe és humán erőforrás alkalmazásába kerül, amely hatalmas pénzeket emészt fel. A „dinamikus” tartalmakkal ellátott virtuális tereket különböző csoportokba sorolhatjuk: egyik csoportjuk a turisztikai kalauzok, melyek során akár virtuális sétát is tehetünk egy-egy múzeumban vagy kastélyban. Ilyen portál működik a Louvreban is. Másik csoportjuk a 2 dimenzióban ábrázolt látványosságok, az egyes térképeken. Harmadik csoportja a 2 dimenziós ábrázolás módhos hasonló portálok, csak itt már 3 dimenzióban láthatóak ugyanezek a tartalmak, ilyen alkalmazása van a Google maps-nek is, de ezek csak egyes épületekre értendő. Negyedik nagy csoportja az interakcióra alkalmas oldalak, melyek már nem csak látványban, hanem kommunikációban is hozzájárulnak az élményhez. Ilyen például a World of Warcraft játék, ahol nem csak a virtuális valóság, hanem a játékosok közötti kommunikáció is megoldott. Az utolsó csoport pedig, ahol a mobilan mozgó felhasználó képes a virtuális tartalmakat megjeleníteni, ilyen az okos telefonokon elérhető térkép vagy Skype is.  Ezen eszközök a mindennapjaink részei, mely során az élvezeti faktoraink magasra emelkednek. Az azonban tény, hogy ezek a néha-néha űrtechnológiai magasságban mozgó eszközök elérhetőek lettek az egyszerű emberek számára is, melyek használatával gombnyomásra működik a világ körülöttünk, s ezáltal mi  is modernnek érezhetjük magunkat.

            Összességében elmondható, hogy modern technika elbűvöli a hétköznapi embert, ám sokszor nem figyelünk a veszélyeire, anyagi következményeire, nem gondolunk, arra mennyi hivatalos szerv fordíthatja ellenünk a sok – sok információs lábnyom által ott hagyott adatmennyiséget, melyet magunk után hagyunk.

A XXI. század egyik legnagyobb találmánya a megfigyelés. Azért nevezem találmánynak, mert ezáltal sokan biztonságban érezhetik magukat és úgy vélik, a térfigyelő kamerák és a mobilokba épített rádió adó-vevő lehetőséget ad arra, hogy ha bajba kerülünk, valaki azonnal a segítségünkre siessen.

   Ám, ezeket az eszközöket –sajnos- nem csak vészhelyzet esetén „kapcsolhatjuk” ki be, hanem folyamatosan, egyfolytában be vannak kapcsolva, minden mozdulatunkat, bankkártya forgalmunkat és telefonhívásunkat rögzíti, leköveti. Ami azt jelenti, hogy bármelyikünk élete rekonstruálható, anélkül, hogy bárkivel is találkoztunk volna, beszéltünk volna szokásainkról. Egy bankkártya használat során kiderül rólunk, a város melyik részén járunk nap, mint nap, milyen márkájú termékeket használunk, milyenek az étkezési szokásaink és, hogy egyesül lakunk-e vagy sem.

            A megfigyelésnek több módját és fajtáját különbözteti meg a Talyigás könyv, melyek során töménytelen információ gyűlhet össze rólunk. Ezek az adatgyűjtések lehetnek szimpla lekérdezések telefonunkról vagy bankszámlánkról, de ide sorolható az általunk létrehozott közösségi oldalak profiljai is, melyen rengeteg adatot közlünk magunkról, de ide tartozik a reptereken történő átvilágítás is, mely szinte a húsunkig hatol. Az információkkal, amelyek így mások kezébe kerülnek, nem feltétlenül kerülnek „illegális” kezekbe. Fontos faktora az információközlésnek, hogy ki és hogyan használja a rólunk összeszedett információ áradatot, már, ha használja egyáltalán valaki. Sokszor gondolkozom azon, hogy én, mint egy átlagos egyetemista, mekkora érdektelenséget válthatok ki az effajta adatgyűjtő szervekből. Jelen helyzetemben nem tudom elképzelni, hogy célpontja lehetnék egy hacker csoportnak vagy például egy nemzetvédelmi szervezetnek. Persze egy piti hacker, aki feltöri a bankszámlámat és a csekély havi jövedelmemet leemeli, annak mindenki ki van téve, de egy magasabb szerv követésének nem hiszem, hogy „áldozatául” esnék.

            A történelem során nem először fordul elő, hogy megfigyelik az embereket. A világháborúk során és utánuk is az állam által meghatározott embereket főleg vezetőket figyeltek. Ezek voltak az alapjai a koncepciós pereknek. A napi tevékenységek követése és megfigyelése után a koholt vagy valós vádak alapján sok politikai személyiséget ítéltek el, állítottak bíróság elé. Ezek mind a titkos ügynökök, kormányzati megfigyelők feladataiból adódóan jöttek létre.  Itt jutunk el a privacy fogalmához, mely a magánszféra sérthetetlenségét hordozza magában. Van-e erre lehetőségünk? Megvédhetjük-e magánéltünket? Megtarthatjuk-e a magánszféránkat magunknak? A kettősség, amely körüllengi a fejlődő technika és a magánszféra védelmét itt is felbukkan. A „haladni kell a korral” fogalom mentén szerveződő közösségek és technikai újítások által elveszíthetjük a kontrollt a rólunk közölt adatok ellenőrzésében. A facebok profil, a chat beszélgetéseink elmentése vagy az okos telefon, amely azonnal kapcsolódik a WIFI-hez amint belépünk, egy szabad internet hozzáférést biztosító helyre megszüntetik az adataink védelmét. A másik oldalról, ha elzárkózunk a technika világától, nem tudunk teljesíteni tantárgyakat az egyetemen, elmaradunk kortársainktól, kimaradunk beszélgetésekből és közösségekből, melyek hasznunkra válhatnak.

            A hálózati megfigyelések már a XVIII. században Bentham által megtervezett börtön, a Panoptikon  is jól fémjelzi azt, hogy a megfigyelés sémája egyszerű és hatékony legyen. Az ötletet Foucault műve alapján ismerhettük meg, mely mű alapjául szolgált a Gyűrűk Ura egyik mozzanatához is. A Panoptikon egy olyan épület, amelyben egy központi megfigyelő „torony” áll a kör alakú épület közepém és minden cella azonos méretű és azonos szögben esik rá a fény is. Így a toronyból belátható az egész épület. Ugyanez látható Szauron birodalmában is, ahol a „Szem” mindent lát, a tornyából, folyamatosan pásztázza az országot.

            A megfigyelésnek lehetnek negatív hatásai. Amelyet kiemelnék itt az az a hátrányos megkülönböztetés, sok esetben nem egy munkaadó nézi meg facebookos profilunkat az interjú előtt, még csak egy önéletrajz vagy név vagyunk, de többet tudnak rólunk, mint egy hosszú órákon tartó beszélgetés után. Ezáltal ki is szelektálhatnak minket, a facebook profilunk elárulja, mennyire vagyunk aktív felhasználók, mennyi képet töltünk fel, mennyit kommentelünk, milyen egyéb, társoldalakat nézünk. Ezek lehetnek kizáró okok vagy pozitív benyomások is. Például egy kreatív munkánk kifejezetten jót jelenthet az aktivitás, ugyanis sok forrást ismerhet a jelentkező, ahonnan ihletet meríthet.

            Beszélnünk kell mindenképpen arra, hogy ezek az eszközök tehetik a legkönnyebben „birkákká” a felhasználókat, ugyanis az egyszerűsített funkcióként működő műveletek és modernizációs eszközök mellett tényleg irányíthatóak vagyunk. A rengeteg reklám, újítás melyet meg kell venned, hogy ne maradj le, olyan tömegfogyasztókká és birkákká tesz minket, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy a minket figyelők az orrunknál fogva vezetnek bennünket. Érthető ez a politikára, világgazdasági helyzetre, bármire. Az internet és média birkákká tesz bennünket, ugyanis csak azt halljuk, amit a vezetők akarnak, hogy halljuk vagy lássuk. Lehet ezek nem is igazak vagy félrevezetőek és közben a háttérben nagyobb dolgok történnek, mint amivel a média hetekig foglalkozik, s vele mi is.

            S végül a könyvben olvasott idézettel zárnám bejegyzésemet. Van-e függöny a virtuális ablakon? Talán még van, bár egyre vékonyabb,s nem tartozik virtuális lakásunk alapfelszereltségéhez. Ennek értelmében meg kell gondolunk mit, s hogyan, mekkora mértékben kívánunk megosztani a minket nyomon követőkkel, a kukkoló társadalommal.

            A jövőbeni oktatással kapcsolatban eltérőek, vannak, akik szerint a meglévő rendszer nem fog és nem szabad változnia.  A felfogás szerint a hagyományos oktatási rendszerek kielégítik a tanulók és tanárok igényeit és nem érett meg a változásra, sőt nincs is szükség rá.

            Ezzel szemben vannak, akik az abszolút változás mellett teszik le a voksukat, ilyen Bonk, aki úgy véli „az oktatás megérett a változásra”, ennek értelmében jelöli ki a jövőrendeket, melyeket a technikai vívmányok gyors fejlődése irányoz elő, ám a technikai eszközökhöz kétesen áll hozzá. Úgy véli, hogy vagy felértékelik terméküket vagy lebecsülik azt, sok nehézséget képzelnek el megvalósításához. Ennek feloldására mondja azt Bonk, hogy a fejlődés nem lineárisan írható le, hanem exponenciálisan és ez a kulcs annak, hogy téves jóslatokat alkossunk. Amit Bonk megfogalmazott, s effektíve be is vált a „jóslata”. Az az volt, hogy internet általánossá válik minden háztartásban, számítógépek kisebbek, gyorsabbak, multifunkcionálisak lesznek, „kombinált” eszközök, melyek által bárki, bárhol, bármikor elérhetővé válik. Meg kell említenünk, hogy a könyv 2009-ben íródott, Bonk tanulmánya pedig 2004-ben íródott. Most, 2012-re már beváltak a jóslatok, amelyeket tett, a multi funkcionalitás és az egyre kisebb, okosabb, eszközök elterjedtek (okos telefon, netbook, WIFI mindenhol, mobil net).

            „Nincs eldöntve és nem is dönthető el, hogy milyen mértékű változásokra van szükség.”  Ezzel teljes mértékben egyetértek. Az a kérdés, hogy fel van-e készülve arra az oktatás, hogy a modern eszközök uralják azt. A jelenleg oktatásban lévő tanároknak nagy erőfeszítéseket kellene tennie, hogy ezek létrejöjjenek. Valamint, azt is hozzá kell tennünk, hogy nem biztos, hogy minden diák egyformán fogékony a technikára, ezen eszközök használatára és a modernitás felfogására. És itt vetődik fel egy olyan lehetőség, melyet a Komenczi tanulmány is leír, hogy szükség van az „egyéniesített” oktatás létrehozására. Melyben a diákok egyéni fejlődési szintjéhez és képességihez igazított oktatási programok szerint folyik az oktatás. Bár, ez elméletben jól hangzik, de a valóságban ez nem valósítható meg, ugyanis az osztályokban nagyok létszámok és kevés a pedagógus. És, a pedagógusoknak sincs meg sok esetben a kiegészítő képzettsége ehhez a feladathoz. „A technika és pedagógia viszonya aszimmetrikus”. Mind emellett az elektronikus oktatási környezettel kapcsolatos elvárások évtizedek óta élnek a köztudatban, mind - mind pozitív hatást várnak tőle, ám ennek bevezetése csak tervként létezik egyelőre. Ugyanúgy, mint a gépesített tantermek, otthoni számítógép és internetelérés oktatásra gyakorolt pozitív hatása még mindig várat magára.

            Dr. Donauer Nándor a Budai Gyermekkórház neuropszichológusa szerint a mai világ nagy problémája a multifunkcionalitás, amely szokás „átörökíthető” a szülő főzés közben tévézik, evés közben internetezik. Ezt, a felpörgetett és időhiányos többfelé figyelési funkciót átveszi a gyerek és sok esetben figyelemzavar lehet belőle. Ez pedig a tanulás során nagy problémákat okozhat, valamint rányomhatja bélyegét a gyerek egész jövőjére is. A rövid koncentrációs képesség és figyelemzavar a hosszú távú tanulási folyamatok – például egyetem- ez kizáró ok lehet a diák számára. Egy olyan gyermek számára, aki ilyesfajta problémákkal küszködik „a rendszeres élő mesehallgatás” nagymértékben fejleszti a tanulás képességeinek fejlődését. Itt van szükség az egyéni tanulási/ tanítási stratégiák kialakítására, ugyanis egyes gyerekeknek csak rész képességeik hiányosak vannak, akiknél nagyobb a baj. Ám, emellett a tanulmány leírja, hogy a tanítás tanulás kultúrája sokkal meghatározóbb, mint a technikai felszereltség, valamint, a technikai eszközök használata az oktatásban nem egyenlő a modern tanítási módszerekkel.

            Nyíri Kristóf a primitív kultúrák tanulási környezetét hasonlítja a modern tanulási környezethez és stratégiákhoz. A primitív kultúrákban a tanulási környezet a tényleges környezet, míg a modern kultúrákban ez egy mesterséges gépiesített környezetben tanulnak. S, egyik módszer, környezet sem ad többet vagy kevesebbet a tanulóknak tudásanyagban. A képies, internetes tanulási környezet mentén a filozofikus, könyv alapú környezetek eltűntek, a virtuális és internetes tanulási környezetben, a fiatal és felnőtt felhasználóként tanul (hat). Szintén Nyíri Kristóf fogalmazza meg „a nyomtatott írás elvesztette vezető szerepét a médiumok világában”. Valamint, „az ember kommunikációtechnológiai felszabadulásának lehetünk tanúi”. Itt ismét említhetjük az okos telefonokat, WIFIt, az internetes hírportálokat és kulturális honlapokat! Ma már szinte minden megtalálható az interneten, amely előtte csak nyomtatott formában volt fellelhető –ám a frissen nyomott könyv illatát egyik sem tudja produkálni.

Stanley, aki szintén pozitív vízhangot keltett a technika fejlődésével kapcsolatban kifejtette, hogy a történettudomány megújulását várja az új típusú információfeldolgozástól. A felvázolt technikai fejlődéseket Golding tulajdonképpen kategorizálja a technika vívmányait. Aszerint, hogy milyen funkciót töltenek (majd) be a társadalomban. Eszerint, hozza létre a Technology One kategóriát, mely a társadalmi tevékenységeket könnyebbé teszik (információs társadalom eszközrendszere). Valamint, a Technology Two-t, amely teljesen új technikai lehetőségeket nyit meg, nem ismert, újdonságokat mutat meg a társadalom számára (mobil, autó internet). Ám, az információs technológia negatív hatással is lehet a „homo informaticus” ugyanis fiziológiailag, agyilag, sokszor nem fejlődik olyan gyorsan, mint ahogyan a technika.

McLuhan szerint meg kell változtatni a tanár-diák viszonyokat az elektronikus tanulási környezet személytelensége miatt. Illich ezzel szemben teljes autonómiát adna a tanulásban, az iskola, mint intézmény megszüntetésével párhuzamosan. Valamint, teljesen felszabadítaná a tanulást térben és időben is. Szerinte, a tanulás legnagyobb része nem az iskolában, hanem azon kívül, szándékolatlanul megy végbe, ezért lehetővé kell tenni ennek megteremtését. Erre valóban több időt és figyelmet lehtne fordítani, ugyanis nem minden gyerek tud könyvből tanulni. Sőt, a legtöbb diák vizuális típus, akik ha látják, megfogják a dolgokat, akkor sokkal jobban emlékeznek és megmarad a tanult anyag. Az, hogy az iskola egyáltalán ne létezzen, mint intézmény, az kivitelezhetetlen, ugyanis valamilyen rendszert, formális keret bele kell vinni a tanulás folyamatába, ám a gyakorlati és informális tanulás arányának növelése semmiképpen sem elvetendő lehetőség. Ennek egyik lehetőségét, az internetet, mint tanulási környezetként való használatát jelöli meg.

               Összességében elmondható, hogy eltérőek a tanulással kapcsolatos „jóslatok”, sok ezek közül, már teret nyert - multifunkcionslitás például- ám sok ezek közül még nem került bele a tanulási stratégiák és tanulási környezet újítások közé.

Ezen bejegyzésem Komenczi Bertalan : elektronikus tanulási környezet című könyve nyomán készült, melyből ez alkalommal a Tanítás tanulás a kulturális evolúció rendszerében.

A könyv első része az ember és állat párhuzamával kezdi a kulturális evolúció fogalmának kibontását.  Mindkét faj velejárója a  folyamatos tanulás, melyre késztetést érzünk, éreznek az élőlények. Bár, az én olvasatomban erre inkább rá vagyunk kényszerítve sok esetben, mint hogy belső késztetés hatására történne meg a tanulási folyamat. Persze ezalatt nem azt értem, hogy az ember nem éhezik az információra és tudásra, de emelett a fejlődő világ ránk kényszeríti fejlődésének termékeit, melyek lehetnek használati tárgyak, viselkedési formák vagy szimpla információk, melyek nap- mint nap felénk irányulnak. Hasonlóan gondolom az állatokról, nap-, mint nap változnak a megélhetési környezeti hatások, élőhelyek és ezekről úgymond kötelesek beszerezni, melyeket átkonvertálva hozzáadnak, a túlélési ösztönhöz- mely az információk folyamatos feldolgozottságával fejlődik – és alkalmazkodnak az újonnan létrejött megélhetési környezethez. Ezzel az ember is így van civilizált formában. Ezt nevezzük „evolúciós tanulásnak , mely során a folyamatos információ feldolgozással Komenczi így fogalmaz: „környezettel kialakított kölcsönhatás eredményeként kialakult adaptív változás”. Ehhez nagyban hozzájárul az egyéni tanulás, mely sok formát ölthet, sok behatás során alakul, több csatornán „érkezhet”. Ez vezet a szabályok felállításához, mely lehet az egyéni szabályozás rendszere vagy a társadalom szabályainak felismerése és feldolgozása. Ezáltal ismerjük fel a mintázatokat, melyek során a modellezőképesség „beindításával” a viselkedés alakítható. Ebben a folyamatban két „szervünk” van segítségünkre, mely szétválasztja a múltbéli és a jelenben történő eseményeket. Ezek a genom[1] és az agy. A genom a múltban történt eseményeket, tudást tárolja, lehet ez viselkedésforma, emlékkép vagy szokás stb. Az agy pedig a jelenben „él” az éppen történő dolgokra koncentrál és segít a feldolgozásban. Az egy nyílt rendszer és minden egyes információt begyűjt, újraprogramozza, feldogozza és a „magávévá” teszi, mely mentén változás állhat be a viselkedésben, információátadásban, tudásanyagban. Ez a mechanizmus az alapja az élőlények túlélésének, mely során a környezet folyamatos figyelése, az információk begyűjtése jelenti a védekezés alapját. A saját helyzet és a környezet helyzetének felmérése a túlélés alapja. Ez a feldolgozás gyors mechanizmust és feldolgozást kíván, erre hivatott az agy. Ezek az információk felülírhatóak és módosíthatóak. Ez a mechanizmus közös az állatok és emberek között, ám abban nagy eltérés mutatkozik, hogy az állatok csak saját emlékeiket őrzik meg, ezzel szemben az emberek a környezetükben élőkére is ugyanúgy tudnak emlékezni. Persze ezek mértéke eltérhet egyénenként, hiszen találkozhatunk olyanokkal, akiknek satnya a névmemóriájuk vagy arcokra nehezen emlékeznek vagy az egyes eseteket az agyuk „jelentéktelennek” minősíti, s így nem emlékeznek rá.

Fontos megemlítenünk Donald epizodikus kultúra, melynek lényege, hogy a személyesen megtapasztalt élethelyzetek, megszerzett tudás áthatóvá vált, könnyen fejleszthető és módosítható lett. Itt kell megemlítenünk a kulturális átadást, mely az alapja a kulturális evolúciónak, s ezek együtt fejlődtek a biológiai előrehaladással. A kulturális átadás, a generációk közötti tapasztalás „átörökítését”, átadását jelenti. Ez hálózat jelleget ölt, melynek lényege, hogy ha egy két generációs, 6 tagú – 2 gyerek, 2 szülő, 2 nagyszülő-családot veszünk alapul, akkor mindenki mindenkinek tud átadni információt, mely kölcsönösségen alapul. Így kialakul egy hálózat, melyben az egyes generációk egyedei egymásnak és a többi generáció tagjainak is eljutatnak információt, mely természetesen oda-vissza történik. A generációk nem csak információkkal segítik egymás fejlődését, hanem a gének, a biológia által is magunkban hordozzunk felmenőink „információit”, melyek megjelenhetnek, habitusunkban, tetteinkben, vérmérsékeltünkben. A másik generációs örökítő mód a kulturális, melyet a növekedés éveiben kapunk a velünk kapcsolatban lévő családtaginktól. Itt kell megemlítenünk a szociogenezis fogalmát, mely a kulturális átadás nélkül nem jöhetne létre. Ez azt jelenti, hogy egy valóságos vagy virtuális együttműködés során létrehozunk valami olyan „végterméket”, amelyet egyedül nem tudtunk volna megalkotni. Ilyen, mikor a kisgyerek életében először segít anyukájának süteményt sütni vagy először épít homokvárat. De ide sorolnám életem első húslevesét, melyet anyával közösen főztünk meg. J A kulturális átadás folyamatában alakul a nyelv, a kultúra és vele együtt a társadalom. Személy szerint én inkább nevezném kulturális kölcsönhatásnak, ugyanis nem feltétlenül egy oldalú átadásról van szó, hanem kölcsönösségről. Persze, ez nem teljesen helytálló, hiszen nem minden esetben kapunk is vissza információt attól, akivel megosztottunk valamit, de meglehet, hogy az információ átadásunkból mi is sokat tanulhatunk vagy rájövünk valamire, amire addig nem.

Tomaselo-Boudrieu konitív habitusa mentén jutunk el a tanulási környezet fogalmához, mely egy hatás és lehetőségrendszer, mely generációkon keresztül öröklődik és meghatározza a tanulási környezetet.

Komenczi Bertalan nyomán meg kell említenem az emberi kogníciót és a kognitív habitus, változó formáit. Ennek formái: a mimetikus kultúra, a teoretikus kultúra és a mitikus kultúra. A mimetikus kultúra a mímelés szóból származik, mely utánzást jelent. A mimetikus kultúra fogalma Donaldtól származik, aki az ősember példáján mutatja be ezt a fogalmat. A homo erectus még nem volt képes erre, de fejlődése során olyan változások mentek végbe, melyekben a homo sapiens már képes volt a mimetikus kultúra kialakítására. A magyarázat az elme működésében keresendő. A fejlődés során a külvilág értelmezési formája alakult át, melynek eredményeként, a belső felidézések függetlenedtek a külvilágtól. A mimetikus kultúrával összefüggő fogalom a kommunikációs kényszer, mely az egyén és egyén közötti érintkezést – mind érzelmileg, ,mind fizikailag meghatározza. A két fogalomból alakítható ki a mimetikus kommunikációs rendszer, mely során az együttműködés és a testtel történő szándékos kommunikációt használjuk kommunikációs célokra. Ennek nyomán alakul a közös tudás és a pedagógia, mely a genomban rögzült tudást jelenti ebben az aspektusban. Ennek egyik folyománya, hogy a csecsemő tisztában van azzal, hogy felnőttek tudása értékes számára és hogy a tanulási folyamat részei, így figyeli, mímeli őket, s felveszi szokásaikat, a kulturális tanulás része lesz.

A kognitív habitus, következő „lépcsője” a mitikus kultúra, mely a beszéd megjelenésével jelenik meg. A beszéd kialakulásának fontos eleme a szemiotikai készség és a jelek feltalálására való késztetés, valamint a továbbfejlesztés és bővítésének képessége. A beszéd segítségével érthetjük meg a körülöttünk élőket, ez az alapja az információ átadásnak. Ez átformálja a „kulturális ökológiai fülkéjét”, átalakul a szimbólumhasználat is. A beszéd, átformálja a tanulás-tanítási folyamatot és információátadás formáit.

A teoretikus kultúrában a beszéd mellett megjelenik a vizuális ábrázolás is, melyekkel az addig csak belső vizuális képek a felszínre kerültek, megosztásra kerültek és elérhetővé váltak, melyeknek szintén magas szintű jelentősége van a tudás-, információátadásban. Ennek során objektív tudásrendszerek épülnek ki, melyek során kialakult a „lendkerék-hatás” és „magasabb szintű, hatékonyabb analitikus gondolkodás és elméletalkotást tett lehetőé”. Ehhez ki kellett alakítani egy jelrendszert, mely vizuálisan kifejezhetővé teszi a gondolatokat. A jelek továbbfejlesztéséből alakult ki az írásbeliség, mely meghatározza a tudásátadás formáit. Az olvasás-, íráskészség alapvető tudásátadási forrás. Ezek kifejlődésével párhuzamosan alakult át a gondolkodási formák is. Megjelent az analitikus-, paradigmikus-, logikai és tudományos gondolkodásmód, melyből az életvezérelt gondolkodásmód fejlődött ki. Az írásbeliség automatikusan vonta maga után az oktatás kialakulását formális keretek között. Mely a nyomtatással teljesedett ki. A határokon átívelő tudásanyag meghatározta és ma is meghatározza a tanulás módját és iskolák fajtáit is.

A könyvnyomtatásnál nagyobb „volumenű” változásnak mondható az elektronikus tanulási környezet. Mely, nem ismer időt-teret és nem jelent kötöttséget, az önszabályozó tanulásnak nagy szerep jut. Az agy működése is átáll erre a „rendszerre”, ugyanis a szimbólum rendszer megváltozásával a gondolkodás struktúráját is át kell konvertálni. A változás dinamikája gyors, néha nehezen követhető. Érdemes megemlíteni McLuhan globális falu fogalmát, melynek lényege a szabad véleménynyilvánítás és szabad beleszólás a weben zajló történésekbe. A szabadság része, a választás szabadsága is, melyben szabadon választhatunk közösséget, ahova szeretnénk a weben tartozni, ebből szabadon kiléphetünk, válthatunk csoportot.  Ezáltal jönnek létre az on-line egyetemek, oktatási központok, e-learning és konnektív tanulási módok. Melyek, a modern világ vívmányaiként szabadságot adnak a tanulónak, a tanulás mennyiségében, idejében és módjában.

A webes felületekkel és szabadságokkal párhuzamosan jelenik, meg az információ átadás „tömeg” formája, a tömegmédia, mert félrevezethető lehet, ugyanis az ismeretterjesztés csak egy funkciója, inkább a manipuláció eszköze ez. Azt tudjuk, amit megmutatnak nekünk, azt hisszük el, amit a többiek is és nem is gondolkodunk azon, hogy nem igaz az, amit a tömegmédia közvetít felénk. Oktatási szempontból ez tökéletes eszköz, de nem vétó joga az „oktatott” egyénnek.

Összességében a tanítás-tanulás színterei és módjai nagy utat jártak be. A XXI. század még nem érte el a tökéletes web 2.0-ás oktatási rendszert. A régihez – könyvek, papír alapú tanulási módok - való ragaszkodás még mindig nagymértékű. Ám, nem biztos, hogy ez baj!

Amikor az előadást hallgattam elfogott a kétségbeesés. Digitális vagy sem? Bennszülött vagyok vagy sem? Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a digitális bennszülöttek folyamatosan online vannak, posztolnak, lájkolnak és kommentelnek, akkor nem érzem magam bennszülöttnek, lehet inkább passzív felhasználó vagyok, ahogyan a kocka modellen láthattuk. Ha valamit ki akarok posztolni a facebookra, azt hogy "de jó, süt a nap" vagy a fenébe, megnit esik a hó" arra gondolok, hogy ezt  mások is látják, nem kell, ahhoz kiírnom facebookra. Ami pedig személy azt meg pláne nem fogom kiírni, mert nincs szükségem, "jajj mi baj!" vagy "de jó" ezer változatára a kommentekben. Ha ilyesfajta jelzésre van szükségem felhívom anyukámat vagy a barátaimat. Tehát, bennszülött nem vagyok. :) Ami abban is megnyilvánul, hogy az IKT-hoz való viszonyom kimerül az okostelefon hazsnálatában (amit most tanulok) és az alapvető internet használtban. Sajnos, nem érzem magamban a motivációt, hogy ezen tudásomat továbbfejlesszem és aktívabb facebook felhasználó legyek. Informatika órán fiú mellé ülök, mert "ő majd segít" és nem írom ki facebookra, ha megebédeltem :) Ezek szerint nem vagyok digitális bennszülött.

Ám, nagyon sokan, tőlem fiatalabbak azok. Minap olvastam egy újságcikket, amelyet egy magyar tanárnő írt arról, hogy a diákjai -középiskolások- mennyire nem tudnak figyelni az órákon a tananyagra, mert annyira lerövidült a figyelmük fenntarthatóságának ideje, hogy az nem tart ki az óra 45 percééig. A cikk írója őket, digitális nemzedéknek hívta ezt a korosztályt. A tanárnő, mivel haladószellemű volt és ő is használja az internet és az IKT legtöbb formáját rájött, hogy a digitális formában való oktatás bevihető az órájára- amelyre ugye nem ő jött rá először. Azt, hogy ezt hogyan oldotta meg a Rómeó és Júlia tanulásának példáján mutatta be. Bevitt az órára nagy mobiltelefon rajzokat és az volt a feladat, hogy írják meg egy SMSben azt, hogy mit írhatott volna Rómeó Júliának, hogyan fenyegette volna meg Tibalt Mercutiót stb. A diákok annyira élvezték, hogy a következő tananyagoknál követelték ezt a módszert. Miután rájött, hogy az általála "vizuális nemzedéknek" is nevezett diákjai, mennyire fogékonyak az új módszerekre, projektfeladatként facebookprofilokat gyártatott diákjaival, amelyek szintén osztatlan sikert araattak a diákok körében. Ahogyan Ollé Tanár Úr említette :„ha a generációk különböznek, akkor a tanulási stratégiáknak is különbözniük kell!”

A mobiltelefonhoz kapcsolódóan és kapcsolódva Mácsai Anita bejegyzéséhez, amelyben azt a problémát vetette fel, hogy mi lenne, ha egy óráig nem lenne internet? a Szonda Ipsos egyik 2008-as felmérése szerint a 8-14 éves gyerekek 29%-a nem érti, hogyan lehetett mobiltelefon nélkül élni!? Na, igen, hogyan is lehetett!? Vajon mi történne az Y, Z generáció tagjaival, ha egy napig nem lenne mobiltelefonjuk vagy internetük. Itt jegyzem meg, hogy ebből a nézőpontból én is ebbe a generációba tartozom, míg internet nélkül megvagyok napokig, nem remegek érte és nem jár rajta az eszem, hogy "mit írhatott ki XY az üzenőfalra", úgy mobiltelefon nélkül nehezebben létezem. Az egyik ismerősömmel történt pér hete, hogy egy kellemes téli estén hazafelé tartott és enyhe kényszerrel ellopták minden értékét, ami nála volt, köztük a mobilját is. Azt gondolta, "áh nem baj, majd fizetéskor veszek egy újat" két napig bírta ki telefon nélkül és azt mondta azért, mert nem érezte magát biztonságban. Ez sajnos így van, a mobiltelefon és az internet biztonságot ad. Tudjuk, hogy bármilyen információra van szükségünk két gombnyomás és felhívtuk a mindent tudó ismerősünket vagy megtaláljuk a neten.

A fejlődés útjába nem állhatunk, nem vonhatjuk ki magunkat alóla, mert lemaradunk. A digitális nemzedék tagjai vagyunk, ha akarjuk, ha nem. Csepeli György így írja le a nemzedék fogalmát : "Nemzedék akkor születik, ha egy korcsoport tagjai fiatal korban, olyan élményeket élnek meg,amelyek után a társadalom, melybe beleszülettek, radikálisan megváltozik." Ez véleményem szerint a digitális nemzedékre is tökéletesen igaz. Csepeli György a digitális nemzedékkel foglalkozó kutatásából kiderül, hogy az életkor csökkenésével meredeken nő az internethez hozzáférők aránya. Akik, napi kapcsolatban vannak társaikkal az IKT használatával. És itt vetődik fel a "probléma", amely kicsit megmozgatta a fantáziámat, amely szerint az idősebb generáció kiszolgáltatott lesz a fiatalabbaknak- ha úgy tetszik a digitális generációnak- az IKT tanulása során. Mindannyian tapasztaltuk, hogy a szüleink, nagyszüleink és esetenként-tőlem legalábbis- hogyan kérnek segítséget az internet, facebook, email használatához. Az én anyukám, csak és kizárólag adatbázisokban dolgozik számítógépen. Egészségügyben dolgozik és nem adminisztratív munkakörben, tehát munkahelyén nincs szükség facebook, email egyéb használatra, csak Excellt és maximum Wordöt használ. Mikor elterjedőben volt a facebook a kollégái kérdezgették tőle, hogy miért nincs még facebookja. Egészen addig nem is érdekelte az egész dolog, míg nem látta meg a farville-t. Mindannyian ismertjük "az online paraszt" kifejezést, így mikor rájött, hogy ő szeretne ezzel játszani, létre hoztam neki egy profilt, részese lett a digitális világnak. De ugye egy idő után ez nem elégítette ki információéhségét és szeretett volna email címet is. Azt is megcsináltuk, megtanulgatta használni. Majd,mikor külföldön tanultunk nővéremmel szükség volt Skypra is és így tovább. Lassan bevezettem az IKT világába és ma már nagyon jól boldogul benne. Ám, ez az eset nagyon jól példázza azt, hogy mennyire "kiszolgáltatott" lett nekem vagy a nála jobban hozzáértőknek. Természetesen ezt sem ő sem én nem így éljük meg, de ha végig gondoljuk ez így van. Arról nem is beszélve, hogy az órán említett "a valós tevékenység leképezése" is szerepet játszik. Ugyanis egy olyan tevékenységet végez, amelyben felnőtt, ami érdekli.

 Még egy gondolat volt, amely szöget ütött a fejembe. Amely az volt, hogy a  digitális nemzedék nem használja tanulásra a web 2-t és IKT-t meg kell mutatni nekik, hogyan kell. Ezzel maximálisan egyet értek. Addig, amíg a facebook rossz, a Wikipedia megbízhatatlan és az okostelefon csak játékra addig a tanulók nem fogják tanulásra használni ezen eszközöket. A kezdet a pedagógusok, tanárok és az iskolák szemléletváltásával kellene, hogy kezdődjön. Addig, amíg elítélik ezen eszközöket, nem a diák nem nyúl hozzá, mint tanulási eszközhöz. Először is a tanárokat kellene megtanítani arra, hogyan alkalmazhatóak az IKT-s eszközök oktatásra majd utána várjuk el a diákoktól, hogy ugyanerre (is) használják őket. Az órán elhangzott kutatásokból kitűnik, hogy a diákok nagy százaléka nem tudja mi az online tanulás. Kíváncsi lennék, ha ugyanezeket a kérdéseket tennénk fel szülőknek, tanároknak tudnák-e a választ! Ugyanoda tudok visszakanyarodni, addig, amíg a szülők, tanárok nem tudják alkalmazni és "bevinni" a a tanulásba ezen eszközöket, addig nem várhatjuk el a diákoktól a tanulásra való alkalmazást. És itt jutunk egy a felelősség kérdéséhez. Véleményem szerint nagy szerepe van a szülőnek, tanárnak, abban, hogy az interneten diákok által megosztott és feltöltött tartalmakat valamennyire korlátozzák, cenzúrázzák. Ugyanúgy, ahogyan rám szólt anyukám és a tanárnénim ha csúnyát mondtam vagy nem úgy mondtam vagy tettem valamit, ahogyan az elvárható volt, úgy az interneten való ilyesfajta cenzúra is megengedett. Természetesen, nem megalázóan vagy nyilvánosan, de megfelelő formában. A világhálónak is van protokollja és ez a digitális generációnak is meg kell tanulnia.

Felhasznált irodalmak:

Csepeli György:Digitális generáció:

http://www.csepeli.hu/pub/2003/csepeli_et_2003_45.pdf

www.ksh.hu

Ez a szállóige jutott eszembe amikor hallgattam a szerdai előadást és a mai napnak sikerült is ezt alátámasztania! Egy iskolaszövetkezetnél dolgozom, ahol egy múlt heti elektromos hiba miatt a mai napon le kellett állnia a belső rendszerünknek, ugyanis kivonult az egyik ismert és népszerű  áramszolgáltató cég szerelő csapata és átnézték az elektromos vezetékeket, majd elhárították hibát. De a leállás a belső rendszerünk átellenőrzését is jelentette, melybe beletartozott a belső, közös szerver, email fiókok és minden számítógépeken található információ és rendszer. Ez azt eredményezte, hogy mai nap egy "rögtönzött csapatépítés" lett, ugyanis a számítógépek, áram és persze internet nélkül nem sok munkát tudtunk elvégezni. A hozzáférhetetlen információ nélkül nem tudtunk részt venni a piaci versenyben, amelynek kellőképpen részesei vagyunk. Belegondolva a következményekbe, nem csak az volt a negatívuma a leállásnak, hogy összetömörültek az emailek és fontosabbnál fontosabb munkák csúsztak ki a kezünk közül, hanem az is hogy konkrétan kiszálltunk a piaci verseny mókuskerekéből. A szolgáltató szférának két összetevője van, amellyel sikeresen lehet venni az akadályokat az információ és az idő! Mindkettőről esett szó az előadáson, a későbbiekben erről is ejtek pár szót! :) A megfelelő mennyiségű és minőségű - értem ezalatt a hiteleset- információhoz  való hozzájutás elengedhetetlen a piaci versenyben, plusz ehhez hozzájön az idő, amelyet személy szerint én két aspektusban határoznám meg ebben a helyzetben. Az, hogy egy információt mikor- esetleg a többiek előtt vagy után- szerzünk meg annak nagy jelentősége van, valamint az az idő is, amely alatt kezeljük és reagálunk ezekre az információkra az is meghatározhatja a verseny szférában való részvételt. A leállással lehetetlenné váltak a kiválasztási folyamatok (nem voltak hozzáférhetőek a jelentkezők önéletrajzai), részben leállt a kommunikáció a diákok és a szövetkezet között. Példával alátámasztva, ha egy konkurens iskolaszövetkezet birtokába jutott (volna) :) az az információ, hogy nálunk ma lellás van, akkor a kooperációban vitt projekteknél nagy aktivitásukat tudott mutatni, ugyanis nálunk ez a szám ma 0 volt. Tehát az információ és idő összefüggése a mai napon nagyban megmutatkozott. Egyenlőre arról még nem kaptunk információt, hogy történt-e "elhalászás" más szövetkezettől, de amint lesz megosztom majd .:) A konklúzió ebben az ügyben az lehet, hogy mennyire függünk az internettől, az információtól, amelyet közvetít.

 Amely rész megfogott a szerdai előadásban, az a Wikipedia-effektus volt, amely kapcsán az egyoldalú internet és információ "használók" kerültek terítékre, melynek lényege, hogy a Wikipedia megbízhatatlansága- amely ugye nem minden esetben megbízhatatlan, csak szeretik tanáraink ezt belénk nevelni, nehogy internetes forrásokat használjunk beadandónkhoz és szakdolgozatunkhoz-miatt elzárkózunk az internetes források használatától. Az egyoldalú információhasználat- csak begyűjtés-azt irányozhatja elő, hogy a másik felhasználót, aki nem tájékozott az adott témában, amely helytelenül került fel a Wikipediára, belehajszoljuk a torz információszerzésbe, mely elviheti őket egy negatív irányba. Az egyes hamis információk kapcsán jönnek létre az összeesküvés elméletek, a kevésbé tájékozott egyének a hamis vagy részinformációkkal szőnek elméleteket, melyeknek szinte semmi közük a valósághoz. Történt ez Hitlerrel és a német nemzettel, ahol fél-, és hamis információkkal hitette el velük azt, hogy amit tesznek az jó. Ez a modern világra úgy vetíthető le, ahogyan az órán elhangzott, hogy az információs társadalom könnyed kommunikációja elősegíti a csoportok szerveződését, igaz vagy hasmis információk átadását (facebook csoportok stb.). Ezen fórumokon oszthatóak meg az információk, alakulhatnak ki viták a témában szerveződhetnek tovább az egyes csoportok.

Másik téma, ami számomra gondolatébresztő volt, az a mikrokörnyezet átalakulása a web 2.0 eszközök hatására volt. Ami erről eszembe jutott az a "fészbúkgyanús" kifejezés volt. Ezt szerintem mindannyian hallattuk, sőt lehet alkalmaztuk is. Az okos telefonok,iPodok és egyéb kütyük megjelenése lehetővé teszi azt, hogy posztoluk hol járunk, bejelentkezzük, ha úgy tetszik lokalizáljuk a helyzetünket, azonnal képet töltsünk fel magunkról két gombnyomással és chateljünk, skypeoljunk vonaton, tengerparton, bárhol a világban, bármely helyén. A kérdés jogos megosszuk az élményt vagy megéljük azt? Mindkettő mellett lehet pro és kontrázni, de mindkét esetben azt mondom korlátozottan tegyük. :) Nem mindegy, hogy másodpercenként nyomkodjuk telekommunikációs eszközünket vagy egy-egy mások számára hasznos dolgot osztunk meg (pl: a családnak, hogy hol járunk, élünk-e még:)) De ha választani kell inkább a megélésre szavaznék, hiszen, ha 2-3 nap elteltével kerül fel egy-egy információ vagy megélt élmény naplója a facebookra mondjuk, akkor sem dől össze a világ.:)

A mai napon, amikor az első megbeszélések folytak az információtudomány és távoktatás tárgyból, persze elsőre én is sokk hatás alá kerültem a virtuális valóság bemutatása során.

A címben már utaltam arra, hogy mi ugrott be elsőként a "secondlife"-ról. Családomból vett példa jutott eszembe. Van egy 17 éves unokaöcsém, aki körülbelül 3 éves kora óta számítógépezik. Ez azért lényeges, mert szó volt a digitális generációról, akik ebben nőnek fel. Nála ez maximálisan igaz, oly annyira, hogy 10 évesen már virtuális valóságra épülő játékokat játszott és játszik a mai napig is. Természetesen ezek a játékok amiket játszik  emberek gyilkolása és fegyverek tömkelege található. Egy rövid idő után olyan függőség alakult ki nála, amely kezelhetetlenné tette. Agresszív lett, introvertált és szinte semmi kommunikációs csatornán nem lehetett vele kapcsolatot teremteni. Oly annyira "függő" lett, hogy éjszakába nyúlóan játszott, iskolaidőben, télen-nyáron. Lassan nem tudta megkülönböztetni a való világot és a játékot egymástól. Már a szülők teljesen kétségbe voltak esve, mikor sokk terápiaként megvonták tőle a számítógép és internet használatát. A változás szemmel látható volt, unokaöcsém kedves volt, segítőkész lehetett vele beszélhetni és a családi programokon is aktívan részt vett. Azóta szigorú korlátozások mellett játszhat és internetezhet.

Ez egy olyan sarkalatos példa, amely nem egyedülálló a világon (szerintem). Ami  a virtuális valóságot illeti, mint tanulási módszert, kérdés az, hogy, ha egy 10-18 éves gyerek, ha virtuális valóságon keresztül tanul nyelvet, kultúrát bármit, meg tudja-e különböztetni a valóságot a virtuális világtól? El lehet-e magyarázni neki, hogy attól, hogy a virtuális világban tud repülni az életben nem tud. Természetesen ez nagyban függ az oktatótól, szülőktől, osztálytársaktól, de valamiért bennem képez ez a fajta tanulásmód egy sérülékenységi faktort, azzal kapcsolatban, hogy összekeveredhet és szétválaszthatatlanná válik a két világ.

Ez a két dolog számomra akkor kapcsolódott össze, mikor az órán előadónk megmutatta, hogyan repül át épületek felett az avatarja. Ha előadónk megtehette a tanuló gyermek is megteheti és megzavarhatja a világképet, amelyben él.

(Ezt a bejegyzés nem kritika vagy támadásként írtam, hanem egy valós példára alapozva fogalmaztam meg saját "félelmeimet")