A XXI. század egyik legnagyobb találmánya a megfigyelés. Azért nevezem találmánynak, mert ezáltal sokan biztonságban érezhetik magukat és úgy vélik, a térfigyelő kamerák és a mobilokba épített rádió adó-vevő lehetőséget ad arra, hogy ha bajba kerülünk, valaki azonnal a segítségünkre siessen.

   Ám, ezeket az eszközöket –sajnos- nem csak vészhelyzet esetén „kapcsolhatjuk” ki be, hanem folyamatosan, egyfolytában be vannak kapcsolva, minden mozdulatunkat, bankkártya forgalmunkat és telefonhívásunkat rögzíti, leköveti. Ami azt jelenti, hogy bármelyikünk élete rekonstruálható, anélkül, hogy bárkivel is találkoztunk volna, beszéltünk volna szokásainkról. Egy bankkártya használat során kiderül rólunk, a város melyik részén járunk nap, mint nap, milyen márkájú termékeket használunk, milyenek az étkezési szokásaink és, hogy egyesül lakunk-e vagy sem.

            A megfigyelésnek több módját és fajtáját különbözteti meg a Talyigás könyv, melyek során töménytelen információ gyűlhet össze rólunk. Ezek az adatgyűjtések lehetnek szimpla lekérdezések telefonunkról vagy bankszámlánkról, de ide sorolható az általunk létrehozott közösségi oldalak profiljai is, melyen rengeteg adatot közlünk magunkról, de ide tartozik a reptereken történő átvilágítás is, mely szinte a húsunkig hatol. Az információkkal, amelyek így mások kezébe kerülnek, nem feltétlenül kerülnek „illegális” kezekbe. Fontos faktora az információközlésnek, hogy ki és hogyan használja a rólunk összeszedett információ áradatot, már, ha használja egyáltalán valaki. Sokszor gondolkozom azon, hogy én, mint egy átlagos egyetemista, mekkora érdektelenséget válthatok ki az effajta adatgyűjtő szervekből. Jelen helyzetemben nem tudom elképzelni, hogy célpontja lehetnék egy hacker csoportnak vagy például egy nemzetvédelmi szervezetnek. Persze egy piti hacker, aki feltöri a bankszámlámat és a csekély havi jövedelmemet leemeli, annak mindenki ki van téve, de egy magasabb szerv követésének nem hiszem, hogy „áldozatául” esnék.

            A történelem során nem először fordul elő, hogy megfigyelik az embereket. A világháborúk során és utánuk is az állam által meghatározott embereket főleg vezetőket figyeltek. Ezek voltak az alapjai a koncepciós pereknek. A napi tevékenységek követése és megfigyelése után a koholt vagy valós vádak alapján sok politikai személyiséget ítéltek el, állítottak bíróság elé. Ezek mind a titkos ügynökök, kormányzati megfigyelők feladataiból adódóan jöttek létre.  Itt jutunk el a privacy fogalmához, mely a magánszféra sérthetetlenségét hordozza magában. Van-e erre lehetőségünk? Megvédhetjük-e magánéltünket? Megtarthatjuk-e a magánszféránkat magunknak? A kettősség, amely körüllengi a fejlődő technika és a magánszféra védelmét itt is felbukkan. A „haladni kell a korral” fogalom mentén szerveződő közösségek és technikai újítások által elveszíthetjük a kontrollt a rólunk közölt adatok ellenőrzésében. A facebok profil, a chat beszélgetéseink elmentése vagy az okos telefon, amely azonnal kapcsolódik a WIFI-hez amint belépünk, egy szabad internet hozzáférést biztosító helyre megszüntetik az adataink védelmét. A másik oldalról, ha elzárkózunk a technika világától, nem tudunk teljesíteni tantárgyakat az egyetemen, elmaradunk kortársainktól, kimaradunk beszélgetésekből és közösségekből, melyek hasznunkra válhatnak.

            A hálózati megfigyelések már a XVIII. században Bentham által megtervezett börtön, a Panoptikon  is jól fémjelzi azt, hogy a megfigyelés sémája egyszerű és hatékony legyen. Az ötletet Foucault műve alapján ismerhettük meg, mely mű alapjául szolgált a Gyűrűk Ura egyik mozzanatához is. A Panoptikon egy olyan épület, amelyben egy központi megfigyelő „torony” áll a kör alakú épület közepém és minden cella azonos méretű és azonos szögben esik rá a fény is. Így a toronyból belátható az egész épület. Ugyanez látható Szauron birodalmában is, ahol a „Szem” mindent lát, a tornyából, folyamatosan pásztázza az országot.

            A megfigyelésnek lehetnek negatív hatásai. Amelyet kiemelnék itt az az a hátrányos megkülönböztetés, sok esetben nem egy munkaadó nézi meg facebookos profilunkat az interjú előtt, még csak egy önéletrajz vagy név vagyunk, de többet tudnak rólunk, mint egy hosszú órákon tartó beszélgetés után. Ezáltal ki is szelektálhatnak minket, a facebook profilunk elárulja, mennyire vagyunk aktív felhasználók, mennyi képet töltünk fel, mennyit kommentelünk, milyen egyéb, társoldalakat nézünk. Ezek lehetnek kizáró okok vagy pozitív benyomások is. Például egy kreatív munkánk kifejezetten jót jelenthet az aktivitás, ugyanis sok forrást ismerhet a jelentkező, ahonnan ihletet meríthet.

            Beszélnünk kell mindenképpen arra, hogy ezek az eszközök tehetik a legkönnyebben „birkákká” a felhasználókat, ugyanis az egyszerűsített funkcióként működő műveletek és modernizációs eszközök mellett tényleg irányíthatóak vagyunk. A rengeteg reklám, újítás melyet meg kell venned, hogy ne maradj le, olyan tömegfogyasztókká és birkákká tesz minket, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy a minket figyelők az orrunknál fogva vezetnek bennünket. Érthető ez a politikára, világgazdasági helyzetre, bármire. Az internet és média birkákká tesz bennünket, ugyanis csak azt halljuk, amit a vezetők akarnak, hogy halljuk vagy lássuk. Lehet ezek nem is igazak vagy félrevezetőek és közben a háttérben nagyobb dolgok történnek, mint amivel a média hetekig foglalkozik, s vele mi is.

            S végül a könyvben olvasott idézettel zárnám bejegyzésemet. Van-e függöny a virtuális ablakon? Talán még van, bár egyre vékonyabb,s nem tartozik virtuális lakásunk alapfelszereltségéhez. Ennek értelmében meg kell gondolunk mit, s hogyan, mekkora mértékben kívánunk megosztani a minket nyomon követőkkel, a kukkoló társadalommal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.